Írott-kő - Sárvár

Ezen a szakaszon az utazás megtervezése ismét nagyobb kihívást jelentett, mint maga a teljesítés. A felmerült lehetőségek közül végül azt tűnt a legkedvezőbbnek, hogy autóval Szombathelyig mentünk, majd onnan autóbusszal utaztunk tovább Tömördre. Mivel a menetrend határozta meg az időbeosztásunkat, már majdnem fél 11 volt, mikor az enyhén emelkedő Fő utcán elhagytuk a falut.

Egy darabig a régi, töredezett aszfalton, majd jól járható, széles erdei úton gyalogoltunk tovább. Hamarosan kereszteztük a Csepregre vezető országutat, hogy Kincsédpuszta romos, de a kerítés alapján minden bizonnyal magántulajdonban lévő épületei mellett elhaladva már egy naposabb részen folytassuk. A nyárias meleg miatt igazán örültünk, amikor végre árnyékos, az összehajló bokrok és kisebb fák miatt egészen alagútszerű gyalogútra tértünk rá.

Az eddigi tempón kicsit lassítottunk, és igyekeztük kiélvezni az árnyas erdő nyújtotta felfrissülést. Persze minden nem lehet tökéletes, de nagyban könnyítette volna a tájékozódást néhány útelágazáshoz kihelyezett tábla, vagy a megfelelő (és nem utolsósorban látható) helyre felfestett kék jelzés. Ma ismét bebizonyosodott, hogy túl nagy a kontraszt a főváros környéki szakaszokon, illetve a turizmussal kevésbé érintett (értsd: kisebb PR értékkel bíró) területeken elhelyezett kéktúrás tájékoztató táblák száma között. A mai, 20 kilométer feletti távon egyetlen egyet sem láttunk . . .

Már dél körül járt az idő, amikor egy kis fahídon átkeltünk az Ablánc-patak keskeny vízfolyásán, majd egy régi vándortábor lepusztult épületei mellett elhaladva elértük az Ablánci malmot. Az egykori malomcsárda épületei sincsenek jó állapotban, bár a nem túl régi tetőből ítélve van gazdája a területnek. A pecsételés után megebédeltünk, és a Sissi királyné emlékére 1900-ban ültetett fák tövében pihentünk is pár percet.

A malomtól a kék jelzés az Acsádot Csepreggel összekötő országúton vezetett, de néhány száz méter után egy alig észrevehető, megfelelő jelzés nélküli csapásra fordulva ismét árnyékban folytattuk. A gyalogút rövid emelkedő után széles földútra váltott, mely jórészt csertölgy, később fenyővel vegyes erdőben vitt tovább. Kereszteztük a Szombathely-Bük vasútvonalat, majd egy füves, de frissen kaszált útszakasz következett. Már éppen kezdett unalmassá válni a monoton gyaloglás, amikor egy dombtetőn felbukkant előttünk a felsőszelestei Szent József-templom tornya.

Meglepődtünk, hogy a kék jelzés a templomkerten át vezet, de kifejezetten örültünk a kihelyezett padoknak és asztaloknak. Mivel a nap folyamán az előzetesen tervezetthez képest gyorsabb tempóban haladtunk, volt időnk egy kis pihenésre és frissítésre. Innen már csak egy rövid séta kellett az Anita presszó kerítésén elhelyezett pecsétig, hogy pár perccel 16 óra előtt befejezzük a mai túránkat. Persze még vissza kellett buszoznunk Szombathelyre, és már sötét este volt, mire hazaértünk Székesfehérvárra.