Írott-kő - Sárvár

Az előző szakaszok tapasztalataiból kiindulva úgy döntöttünk, hogy a mai túra kezdőpontjának megközelítéséhez ismét a saját jármű használatát részesítjük előnyben, kiegészítve némi tömegközlekedéssel. Azaz Sárvárig személyautó, majd onnan autóbusz Szelestére. Mivel az autót a kéktúra bélyegző közelében, a Csónakázó-tó parkolójában hagytuk, az autóbusz állomásig történő sétával rögtön másfél kilométerrel növeltük a távot. Ráadásul a menetrend sem kínált túl sok lehetőséget, így már fél 12 volt, mire ténylegesen elkezdtük a túrát.

A falut gyorsan magunk mögött hagytuk, egy felüljárón kereszteztük az M86-os autóutat, majd a Szelestét Ölbővel összekötő mellékút mellett gyalogoltunk tovább. Szerencsére hamarosan letértünk az aszfaltról, elhaladtunk a régi pecsételőhely, a vasútállomás épülete mellett, és egy szántóföld szélén, mezőgazdasági úton követtük a jelzéseket.

Ezek a jelzések azonban egyre ritkábban bukkantak elő, majd teljesen meg is szűntek, ezért inkább egy mobiltelefonos applikáció segítségével próbáltuk megtalálni a helyes irányt. Erre a következő párszáz méteren többször is szükség volt, mivel szinte egyetlen elágazást vagy letérőt sem sikerült megfelelő módon felfesteni. Előre bocsátom, hogy kéktúrás tájékoztató táblát a mai napon sem láttunk.

A Gubon-árok kis vízfolyásán átkelve egy szép vadgesztenye fasorban, majd nyiladékokban vezető széles úton gyalogoltunk. Már majdnem 13 óra volt, amikor az Ölbői-Nagy-erdőn átvezető murvás út mellett pihenőt tartottunk és megebédeltünk. Az erdőből kiérve a jelzés egy rövid szakaszon a 88-as számú főút padkáján vezetett, majd a forgalmas aszfalt csíkon átkelve a Váti-erdőben folytattuk a túrát.

Az árnyékos erdőből kiérve a távolban már látszott Bögöt templomának tornya, és hamarosan el is értük a faluba vezető aszfaltozott utat. A kék jelzésről rövid kitérőt tettünk a Coop bolt előterében elhelyezett kéktúra bélyegzőhöz, de mivel zárt ajtókat találtunk, végül a Polgármesteri Hivatalnál található pecsétet használtuk.

Pihenés nélkül, a faluból kivezető széles, füves úton indultunk tovább, kereszteztük a Szombathely-Répcelak, illetve a Szombathely-Sárvár vasútvonalat, és pár száz métert ismét aszfaltozott úton tettünk meg. Erről balra letérve egy rövid és jellegtelen erdei szakaszt teljesítettünk, majd újból az előbbi mellékúton gyalogolva értünk be Csényére.

Érdekes volt a Deák Ferenc utcán végighúzódó "síkvidéki" kálvária, de végül inkább a jelzést követve, a falu központja felé vettük az irányt. A templom melletti autóbusz megállóhelynél rövid pihenőt tartottunk, ami után egy hosszú és unalmas, árnyék nélküli, útpadkás gyaloglás következett, ezúttal Csényújmajorig. A kápolnánál pecsételtünk, majd az igen rossz állapotban lévő majorsági épületek mellett elhaladva a Gyöngyös-patak gátján jutottunk el Sárvárig. Nehezen tudtuk eldönteni, hogy a gazos és egyenetlen ösvényen, vagy az aszfalton volt-e rosszabb gyalogolni.

Sárváron viszonylag hamar elértük a Nádasdy-várat, azonban a kéktúra pecsét legutóbbi ittjártunk óta átkerült a Csónakázó-tóhoz, így ezt a korábban már bejárt nagyjából 1 kilométert ismét teljesítettük. A mai szakaszt végül 17 óra után pár perccel fejeztük be, és a közelben parkoló autónkkal indultunk vissza Székesfehérvárra.