Bodajk - Szárliget
Bodajk - Gánt
Reggel meglepő módon nem sok nyoma volt lábainkban az izomláznak (pedig tegnap mintegy 22 kilométert teljesítettünk), amikor elindultunk a 8.15-ös buszhoz, hogy az előző napi túra végpontjára, a 81-es főút csókakői elágazójához menjünk.
A buszmegállótól elég unalmas volt felgyalogolni a faluig, de mivel ez is az Országos Kéktúra része, szóba sem jöhetett a csalás, az autóbuszos rövidítés. A hordós kocsmában megejtett pecsételés után nem mentünk fel a várba (mindketten többször is jártunk már ott), hanem bevetettük magunkat a Vértesbe. Azt hittük, fárasztóbb lesz az emelkedés, de viszonylag gyorsan és könnyedén elértük a hegytetőn futó erdészeti utat.
Ez a szakasz sem bővelkedett látnivalókban, bár végig szép erdőkben mentünk. Szerencsére felüdülést jelentett, hogy egy erdőirtásnál vezető út mellett bőven nőtt a vadszeder, és sikerült elég jól csemegéznünk belőle. Egyáltalán nem kellett sietnünk, ezért úgy döntöttünk, az ebédnek is megadjuk a módját, és egy kis kitérőt bevállalva elgyalogoltunk a Géza-pihenőig. Tényleg megérte, mert a Vérteshez mérten kellemes hely, szép kilátással, pihenőpadokkal.
Ezt követően már végig ereszkedtünk (közben szinte semmi látnivaló), és elég hamar elértük a Gánt közelségét jelző sziklákat. Az egyik kiszögellés annyira felkeltette a kíváncsiságomat, hogy – bár a Kéktúra csak alatta haladt el – mindenképpen fel kellett másznom! A kilátás tényleg szép volt, és onnan fentről már egészen közeliek tűntek Gánt szélső házai is.
A falut könnyű sétával értük el, bár ekkor már szinte minden lépésnél komoly szúrásokat, nyilallásokat éreztem a sarkamban. De azért még begyalogoltunk a központba, hogy a Gránás turistaháznál megszerezzük a mai szakasz utolsó pecsétjét.
Ha kicsit sietünk, "természetesen" ma is elértük volna a korábbi buszt, de mivel inkább fagyiért mentünk a Vértes vendéglőhöz, majdnem két órát nézelődhettünk, pihengethettünk a közeli parkban. Székesfehérvárra a 16.47-es busszal jöttünk vissza, és itthon kiderült a lábfájásom oka is: két méretes hólyag a sarkaim külső élén, amit egyértelműen a helytelen (túl vastag) zokni választás okozott. A mai túra sem kényeztetett bennünket élményekkel és látnivalókkal, de azért megint tanultam valamit…