Betöltés...

Szárliget - Dorog

Hullámvasút a Gerecsében

Szárliget - Koldusszállás

Teljesítve:   2011. szeptember 10.

Túrakép

A szeptember elejéhez képest meglepően nyárias időt kihasználva belevágtunk egy újabb tájegység, a Gerecse teljesítésébe. Székesfehérvárról Tatabányára autóval, majd onnan vonattal Szárligetig utaztunk. Minden bizonnyal mi voltunk a nap első kéktúrázói, mivel a pecsét még nem volt a megszokott helyén (az ablakpárkányon), hanem a vasutas bennünket megpillantva, külön kérés nélkül hozta ki a forgalmi irodából. A szükséges adminisztrációt gyorsan elvégeztük, így 9 óra után pár perccel vágtunk neki a szakasznak.

A vasútállomás épületét magunk mögött hagyva hamarosan kigyalogoltunk a faluból is, azonban az erdőbe beérve nem a csend vagy a madárdal, hanem az M1-es autópálya forgalmának zaja volt a meghatározó. Ez csak tovább fokozódott, amint elértük az autópályával párhuzamosan futó aszfaltozott utat. Szerencsére a kék jelzés rövidesen egy birkalegelőn keresztül folytatódott, majd gondozott környezetben fekvő, a figyelmeztető táblák és a kerítések alapján magántulajdonú kis tavacskák mellett haladtunk tovább.

A kis szintemelkedésű, jól járható utakon kellemes volt a gyaloglás, csak a Váli-víz keskeny medréhez történő leereszkedés során kellett egy kicsit gazosabb szakaszon átvágni magunkat. A patakocskán könnyedén átkeltünk, majd a Hársas hegy oldalában vezető jelzés ismét emelkedni kezdett. Két alkalommal is kisebb nehézséget okozott a vadvédelmi kerítésen való átjutás, de az enyhe kaptatók után széles, murvás úton gyalogolhattunk. Ugyan különösebb látnivaló nem akadt, viszont több helyen is csemegézhettünk még a szederbokrokról.

A kék jelzés egy kanyarulatnál jobbra letért a murvás útról, és gyakorlatilag szintben haladva, igazán kellemes, árnyas erdőn keresztül értünk el a Somlyóvár kulcsosházhoz. A különböző fórumokon olvasottak után már nem is okozott igazi meglepetést, hogy a kulcsosháznál kihelyezett kis fém dobozkában nemhogy pecsétet, de még "nyalókát" sem találtunk. Erre nehezen tudok elfogadni bármilyen magyarázatot, és az az érzésem, mintha esetenként hiányozna az Országos Kéktúra mozgalom iránti gondosság és felelősség. Pecsét hiányában elkészítettük tehát a teljesítés későbbi igazolásához szükséges fényképeket, majd a réten továbbsétálva megcsodáltuk a Gerecse irányába nyíló kilátást, és pihenőt is tartottunk.

Mivel időben jól álltunk - és egyébként is sajnáltuk volna kihagyni - rövid kitérőt tettünk a Somlyó 448 méter magas, fennsíkszerű tetejére. A leginkább füves réthez hasonló "csúcsról" a kissé felhős idő ellenére is szép kilátás nyílt Tatabánya és a Gerecse felé, de a távolban felsejlett a Budai-hegység vonulata, és felismerhetően látszott az Esztergomi Bazilika épülettömbje is.

Rövid és nem túl meredek ereszkedést követően elértük a Tornyó-puszta felé vezető aszfaltozott utat, ami segítette ugyan a gyorsabb haladást, azonban térdeinkben éreztük a negatív hatást is. Nem bántuk, hogy hamarosan ismét erdei úton folytathattuk, majd a Tarjánt Tatabányával összekötő műutat keresztezve már a Bodza-völgyben jártunk. Beátámmal egyetértettünk abban, hogy ezt a rövid részt szívesen kihagytuk volna a mai napból. Az a legkevesebb, hogy a jelzéseket sem volt egyszerű követni, de a tűző napon, és a leginkább szántóföldre emlékeztető réten való bukdácsolás igazán nem hiányzott. S mindehhez zenei aláfestés az autópálya idegborzoló zaja.

Aztán egy éles jobbkanyarral végre ismét a fák között voltunk, és ahogyan egyre távolodtunk az autópályától, megint a megszokott hangok uralták az erdőt. Ez a rész sem jelentett különösebb fizikai megterhelést, hiszen széles úton, árnyas fák alatt haladtunk. Azonban nehogy minden tökéletes legyen, a pókok gondoskodtak róla! Hálójukat olyan láthatatlanul fonták keresztbe előttünk, hogy mire észrevehettük volna azokat, már régen az arcunkba csapódtak, vagy éppen a hajunkba tapadva okoztak kellemetlen másodperceket. Így ez az erdei szakasz leginkább a ránk ragadt pókhálómaradványok tépkedéséről és törölgetéséről maradt emlékezetes számunkra.

Szerencsére a pókokkal folytatott küzdelmünk azonnal véget ért, amint egy erdőirtás melletti napos útszakaszra jutottunk, és hamarosan megpillantottuk a Koldusszállásra vezető aszfaltozott út mellett kialakított pihenőhelyet is. Itt kipróbáltuk mind a régi fém, mind az újabb gumis bélyegzőt, de végül ez utóbbi lenyomata került az igazoló füzetekbe. A mai túrát eddig terveztük, így nem a vadászház, hanem a "Fagyűjtőtelep, bejárati út" buszmegálló felé vettük az irányt. A menetrend szerinti autóbuszra csak mintegy 10 percet kellett várnunk, így 16 órakor már Tatabányán voltunk.