Betöltés...

Szárliget - Dorog

Hullámvasút a Gerecsében

Koldusszállás - Bánya-hegyi erdészház

Teljesítve:   2011. szeptember 17.

Túrakép

Az újabb "nyári" hétvégét kihasználva folytattuk utunkat a Gerecsében, és – hosszú idő után - ismét az öcsémékkel együtt. Tatabányáig most is autóval mentünk, majd autóbusszal tovább a már ismert "Fagyűjtőtelep, bejárati út" megállóig. Az aszfaltozott bekötőúton értük el a kék jelzést, ahol rögtön be is kerültek a pecsétek az igazoló füzetekbe. Mivel a mai napra viszonylag rövid távot terveztünk, nem kellett sietnünk, így már majdnem fél 11 volt, mire a koldusszállási vadászház felé vettük az irányt.

A vadászház közvetlen környezete a kis tavacskával, a legelésző lovakkal, a barátságos macskával és kutyával egészen kellemes benyomást keltett, de rácsodálkoztunk a hatalmas méretű, öreg cserfára is. Aztán az Országos Kéktúra nyomvonala hamarosan bekanyarodott az erdőbe, ahol kissé emelkedő, azonban mégis kellemes úton haladtunk tovább.

Rövidesen már a Pes-kő alatti erdőirtásoknál jártunk, azonban a valahol felettünk emelkedő sziklafalakra csak a fák között megjelenő, vélhetően korábban levált mészkőtömbökből következtethettünk, mert a sűrű erdő takarta a kilátást. A szintben futó úton jól haladtunk, és a táj csak akkor változott meg, amikor elértük a Vértestolna feletti réteket. Több helyről is szépen látszott a vértestolnai medence és a falu fölé magasodó Öreg-Kovács lapos gerince, azonban az összképet a villanyvezetékek és villanyoszlopok jelentősen lerontották.

Néhány vadvédelmi kerítésen, valamint a Fábián-kő ördögszántásos tetején való átjutást követően rövid pihenőt tartottunk egy irtásfolt szélén, ahonnan jó kilátás nyílt mind az előttünk magasodó Gerecse, mind Héreg házai felé. A jelzés ezt követően is árnyas erdőkben, és újabb létramászásokkal tarkított utakon vezetett, majd az emelkedő lejtőbe váltott, és egyre inkább a vöröses színű mészkő vált uralkodóvá.

Tudtuk, hogy ez már a tardosi "vörösmárvány-bánya" közelségére utal, és egy tisztás túloldalán meg is pillantottuk a Bánya-hegyi erdészházat, valamint a hatalmas cserfát, oldalán a Kéktúra bélyegző fém dobozkájával. A fában tanyát vert lódarazsak miatt nem volt veszélytelen a pecsételés, de végül sikerült baj nélkül megúsznunk. Sajnos az erdészház és környéke eléggé lepusztult állapotban van, és a felújítás vagy megtartás szándékát sem igazán láttuk az 1941-ben emelt épületnél.

Az erdészháznál letértünk a kék jelzésről, és a bánya széles, murvás útján Tardos felé vettük az irányt. A falu központját 3 óra körül értük el, majd rövid várakozást követően autóbusszal utaztunk vissza a Tatabányán hagyott autónkhoz.