Betöltés...

Szárliget - Dorog

Hullámvasút a Gerecsében

Bánya-hegyi erdészház - Péliföldszentkereszt

Teljesítve:   2012. augusztus 19. (ellentétes irányban bejárva)

Túrakép

A mai táv egyik végpontja sem érhető el közvetlenül tömegközlekedéssel, ezért úgy döntöttünk, inkább "ráhúzunk" egy kicsit, de nem adjuk fel a már jól bevált módszerünket. Azaz Héregig elmentünk autóval, majd onnan tovább autóbusszal Őrisáp megállóhelyig. A túrát 9 óra körül kezdtük, és a nem túl nagy forgalmú bekötőúton Péliföldszentkeresztre gyalogoltunk, hogy becsatlakozzunk a kék jelzésbe. A templom mögötti padoknál pecsételtünk, majd egészen rövid pihenő után már tényleg nekivágtunk a Kéktúrának.

Az aszfaltozott út is szépen emelkedett, de amint a bajóti Öreg-kő mögött az erdő felé fordultunk, még meredekebb szakasz következett. Szerencsére árnyat adó fák között, jól járható, széles földúton vezetett a jelzés, így hamarosan a Kökényes-oldalból "gyönyörködhettünk" a Kecske-kői bánya tájba nem illő látképében.

Rövid ereszkedés után kereszteztük a Bajótot Bajnával összekötő műutat, hogy újabb kaptatókon és lejtőkön át, kilométereken keresztül egy villanyvezeték nyiladékában gyalogoljunk. Már épp kezdtünk nagyon ráunni az egyhangú tájra, amikor a kék jelzés végre ismét bevezetett az erdőbe, és a Vaskapu-szurdok peremén haladó út mellett hatalmas szederbokrokat találtunk. Természetesen alaposan belakmároztunk az érett, fekete gyümölcsökből, és újult erővel folytattuk utunkat.

Több erdőirtáson és jó néhány vadkerítés kapuján átjutva értünk le a pusztamaróti rétre, ahol pecsételtünk, és körbejártuk a törökökkel 1526 szeptemberében vívott csata során elesetteknek állított emlékművet, valamint az egykori falu kicsi temetőjét. A hatalmas fenyőfa alatti árnyékos padoknál megebédeltünk, majd a murvás úton a Vízválasztónak nevezett nyereg felé vettük az irányt.

Itt balra fordulva ismét emelkedő következett, ezúttal a Kis-Gerecse oldalában. A kék jelzés szép helyen, egyre nagyobb mészkősziklák között oldalazott, mígnem elértük a jelenleg ismét az egyház kezelésében lévő, Serédi Jusztinián hercegprímás, esztergomi érsek által 1935-ben építtetett nyaralót. Pontosabban csak annak kerítését, melynek egyik oszlopánál a szabványos fém dobozban elhelyezett MTSZ-es bélyegzővel igazoltuk, hogy itt is jártunk.

Rövid gyaloglás után már a Sandl-hárs néven ismert fa-matuzsálem mellett álltunk, melynél kora, impozáns méretei és kesze-kusza gyökerei miatt muszáj volt elidőzni pár percet. Azt azonban nem nagyon értem, miért kellett az élő fára egy táblát és egy méretes fém keresztet szögelni…

A kék jelzés innen jórészt árnyékos erdőben, széles, kellemesen lejtő földúton vezetett, így viszonylag gyorsan elértük a régi vasút jól kivehető nyomvonalát, mellyel párhuzamosan haladva a Bánya-hegyi erdészház felé folytattuk tovább. Az egykor minden bizonnyal szebb napokat látott épület és közvetlen környéke továbbra is lehangolóan elhanyagolt, ráadásul a Kéktúra pecsétnek korábban otthont adó hatalmas cserfának is már csak a torzója látható. Meg nem erősített hírek szerint az odvában megtelepedett lódarazsak elleni "harc" során valaki vagy valakik egyszerűen felgyújtották.

Így a mai szakasz teljesítését a kis tisztás átellenes oldalán lévő fára kihelyezett új bélyegzővel, pár perccel 3 óra után igazoltuk. Azonban túránk itt nem ért véget, hiszen a zöld jelzésen még nagyjából 3,5 kilométer gyaloglás, helyenként igen meredek oldalakon történő ereszkedés várt ránk, mígnem elértünk a héregi tájház előtt hagyott autónkhoz.