Rozália téglagyár - Dobogókő

Július második fele jórészt változatos, záporokkal, zivatarokkal tarkított időjárást hozott, ezért – a hirtelen jött strandidőt kihasználva – a napot ismét a Kéktúrának szántuk. A várható kánikula miatt azonban viszonylag rövid szakaszban gondolkodtunk, így esett a választás a Pilisszentkereszt és Pilisszentlászló közötti részre. Szinte az utolsó pillanatban, de az öcséméket is sikerült rábeszélni, így autóval, közösen utaztunk Pomázig, majd onnan autóbusszal tovább Pilisszentkeresztre. A Felső kocsmánál megejtett gyors pecsételést követően, fél 9 körül vágtunk neki a távnak.

Már a faluból kivezető aszfaltozott út is jelentősen emelkedett, így a gyorsan melegedő időben igyekeztünk minél előbb beérni a némi enyhülést adó erdőbe. Az elmúlt napok esőzéseinek nyoma jól látszott ugyan, de szerencsére alig voltak nedvesebb, sáros részek. A kék jelzés helyenként köves mélyútban, máshol kemény, széles erdei úton vezetett, de a meredek kaptatókat mindig a legjobbkor követték a laposabb, pihenésre is lehetőséget adó szakaszok. Így sikerült viszonylag jó tempóban haladnunk, és negyed 10-kor már a Zsivány-szikláknál jártunk.

A hirtelen előbukkanó, a bükkfákkal szinte szimbiózisban elő hatalmas sziklatömböket jó alaposan körbejártuk, megmásztuk, majd folytattuk utunkat Dobogókő felé. A túraút igazán kellemes lábaserdőben, ráadásul szinte alig észrevehetően emelkedett, így rövidesen már az üdülők és hétvégi házak között gyalogoltunk, majd a műutat keresztezve elértük az Eötvös Lóránd menedékház előtti kis parkot.

Mivel szakaszhatárhoz értünk, két pecsét került az igazoló füzetekbe, majd a kötelező adminisztrációt követően pihentünk egy keveset. Persze megcsodáltuk a tájat is, hiszen a 700 méter magas Dobogókőről – még a kissé párás idő ellenére is – az ország egyik legszebb panorámája tárult elénk. A mai túránk azonban itt még nem ért véget, így a kilátóhelyet magunk mögött hagyva továbbindultunk Pilisszentlászló felé.