Dobogókő - Visegrád, komp

Július közepén egy hetet Visegrádon töltöttünk, és ezt kihasználva beiktattunk egy túrázós napot is. Kiinduló pontunk, Pilisszentlászló megközelítésére az autóbuszt választottuk, szentendrei csatlakozással. Azt gondoltuk, az átszállásra kényelmesen elég lesz a menetrend szerinti 15 perc, persze az Élet (vagy inkább a forgalom) megint közbeszólt.

Szentendrére már jelentős késéssel értünk, ezért úgy döntöttünk, nem megyünk el az autóbusz pályaudvarig, hanem - hogy némi időt nyerjünk - inkább leszállunk az Izbégi elágazásnál. Azonban jókora meglepetés ért bennünket, amikor az általunk kiszemelt buszmegálló menetrendjében nem találtuk a pilisszentlászlói járatokat! Aztán a közeli boltban megtudtuk, hogy ezek a buszok nem a skanzenhez vezető, hanem az azzal párhuzamos utcában közlekednek, így reggeli bemelegítésként rögtön párszáz méter futással kezdtünk. Bármennyire nem esett jól ez a rohanás, mégis szükség volt rá, mert épphogy elértük a helyes megállót, a kanyarban fel is tűnt a buszunk.

Mire Pilisszentlászlóra értünk már kifújtuk magunkat, és a kicsi főtéren nem volt nehéz megtalálni a Gesztenyés sörözőt sem, ahol pecsételni szerettünk volna. Azonban zárt ajtók fogadtak, bár a kiírás szerint a nyitvatartási idő reggel 6-tól este 10-ig tart. Miután egy fiatalembertől megtudtuk, hogy a söröző csak délután 1-kor fog kinyitni, inkább átsétáltunk a közeli Polgármesteri Hivatalba, ahol – hétköznap lévén – szerencsére megkaptuk az önkormányzat címeres bélyegzőjének lenyomatát.

A falut negyed 11-kor hagytuk magunk mögött, és szinte folyamatosan emelkedő, de árnyas erdőben vezető úton kapaszkodtunk felfelé. A Szarvas-szérűnél értünk ki a kerékpározásra is igencsak alkalmas aszfaltozott erdei útra, majd hamarosan már a Pap-réti erdészházhoz ereszkedtünk le. Itt a kicsit rövid láncra fűzött bélyegzővel pecsételtünk az igazoló füzetekbe, majd a Pap-réten átvágva követtük az Úrasztal-oldalban vezető kék jelzést. A meredek hegyoldalban, hatalmas fák között kanyargó keskeny út a túra egyik legszebb szakasza volt, helyenként kilátást biztosítva egészen a Vác fölött magasodó Naszály-hegyig.

Éppen dél körül járt, mikor kiértünk a Vízverés-nyereg rétjére, ezért egy öreg vadkörtefa alatti padon ebédszünetet és rövid pihenőt tartottunk. Ezt követően két alkalommal is jól kiépített lépcsők segítségével jutottunk át a vadkerítések fölött, majd az út még hosszan haladt egy másik elektromos kerítés vonalát követve. A ritkásabb erdővel benőtt részen a visegrádi várra is ráláthattunk egy rövid szakaszon, de még ennél is szebb kilátásban gyönyörködhettünk a Moli-pihenőt elérve. A szikrázó napsütésben alattunk kanyargó Duna, valamint a fölé magasodó Szent Mihály-hegy hatalmas tömbjének látványával nem lehetett betelni!

Innen az út erősen lejteni kezdett, majd rövidesen elértük a Borjúfő szikláit, ahonnan még teljesebb panoráma tárult elénk. Dömöstől Visegrádig belátható volt a Duna kanyarulata, és jól kirajzolódtak Nagymaros hegyoldalba felnyúló utcái is. Órákig tudtunk volna nézelődni, de most csak rövidebb pihenőt tartottunk, és a Sóstó-rétet érintve ereszkedtünk tovább. A széles, murvás úton jó tempóban tudtunk haladni, így hamarosan már a Nagyvillám alatti nyereg ligetes rétjének szélén található pihenőhelynél és esőbeállónál jártunk.

A bobpálya parkolóján átvágva letértünk a kék jelzésről, hogy a Nagyvillám Vadászcsárdánál beszerezzük az újabb igazoló pecsétet. Innen a sípályához mentünk, és felmásztunk a hegytetőn álló Zsitvay-kilátóba is. Az hiszem, az elénk tároló körpanoráma mindenképpen megérte ezt a kis fáradságot! A kék jelzésre visszatérve a visegrádi vár felé folytattuk utunkat, de a Fellegvárba most nem mentünk be, mivel épp előző nap voltunk itt kirándulni.

A túra utolsó szakasza köves, meredek gyalogúton vezetett Visegrád központja felé. A fákkal övezett ösvényről igazán szép kilátás nem nyílt sem a vár, sem a Duna felé, a látnivalót inkább a Kálvária-kápolna, valamint a kálváriához vezető stációk jelentették. A kék jelzés a barokk stílusú római katolikus templom mellett elhaladva, majd a 11. számú főutat egy gyalogos aluljárón át keresztezve vitt le egészen a révig. A pénztárban elhelyezett MTSZ-es bélyegzővel délután 4 óra körül zártuk a mai szakasz teljesítését.