Nagymaros - Nógrád

Bár éppen nyári szabadságunkat töltöttük, az előző túra negatív közlekedési tapasztalatai alapján meg sem kíséreltünk egy hétközi teljesítést. De még így is elég korán kezdtük a napot, mivel kiinduló pontnak Vácot, a vasútállomást választottuk. Oda autóval mentünk, aztán vonattal Kismarosra, majd autóbusszal a Kisinóci turistaházig. Gyors pecsételést követően, fél 10-kor vágtunk neki a ránk váró közel 21 kilométernek.

Ez volt az idei év első komolyabb túrája, így elég megfontoltan, és nem túl nagy lendülettel indultunk a szemmel láthatóan is meredeken emelkedő kék jelzésen. Mivel előzetesen megterveztük a szakaszt, pontosan tudtuk, hogy az Országos Kéktúra leghosszabb kapaszkodóján, az Inóci vágáson járunk éppen. Szerencsére a nyílegyenes út árnyas fák alatt vezetett, ráadásul a már szépen érő szederbokrokról történő szemezgetések egyúttal pár perces pihenőket is jelentettek számunkra.

Igyekeztünk állandó tempóban haladni, ugyanakkor - mivel még hosszú nap állt előttünk - némiképp tartalékolni és beosztani az erőnket. Így az 1935-ben síbalesetben elhunyt Barna Ferenc emlékére állított keresztnél épp csak megálltunk, és már folytattuk is a hegymászást. Az emelkedő helyenként megenyhült, és az út néhol már kanyargott is, de az Etel-pihenőnél egy kis kalória- és folyadékpótlás érdekében pár perces pihenőt tartottunk.

Hamarosan már a Luczenbacher úton, napfényes, inkább bükkös erdőben folytattuk, hogy a Gács-nyeregnél keresztezzük a Nagy-Hideg-hegyi turistaházhoz vezető murvás utat. Persze a jelzés nem a jól járható, széles úton, hanem egy újabb kaptatóban folytatódott!

A 2024 őszéig felújítás miatt zárva tartó turistaházhoz háromnegyed 12-kor értünk, így az ebédünket - a szükséges pecsételést követően - inkább a 864 méter magas csúcsot jelölő faragott kőhöz közeli cserjék árnyékában fogyasztottuk el. Sajnos a párás idő némiképp rontott a kilátáson, de azért szépen látszott a Duna, és jól kivehető volt a visegrádi vár is.

Nagyjából fél óra pihenő után meredek lejtőn ereszkedtünk a Rakodó nyergébe, majd egy újabb fárasztó kaptatót megmászva értük el az Égés-tető sziklás csúcsát. Ezt követően kényelmes, enyhén hullámzó terepen folytattuk, elhaladva jónéhány érdekes sziklaformáció mellett. A Szabó-kövek melletti nyílt gerincről megpillantottuk a Csóványoson emelkedő kilátó tetejét is, de addig még egy újabb meredélyt kellett leküzdenünk.

Némiképp kifulladva értük el a 938 méter magas csúcsot, ezért a kilátó 133 lépcsőfokának megmászása előtt ismét pihentünk pár percet. Fentről igazán szép körpanoráma tárult elénk, de a párás levegő itt is jócskán rontott az élményen. Ezért nem is időztünk túl sokat, hanem inkább Nógrád felé vettük az irányt.

Rövid ereszkedést követően egy bükkös erdő szélén, helyenként még kilátást is biztosító földúton haladtunk, és nagyjából fél óra alatt értük el az 1853-ban orvvadászok által meggyilkolt Foltán (Fultán) János erdész emlékére állított keresztet.

A kis tisztást elhagyva az út minősége jelentősen megváltozott, és a helyenként gazzal benőtt, vagy éppen kisebb-nagyobb kövekkel tarkított, ráadásul néhol még munkagépek által is tönkretett csapáson már egyáltalán nem esett jól a gyaloglás. A helyzet egészen a Saj-kútig (Semmelweis-forrásig) nem változott, ezért igazán megérdemeltük azt a rövid pihenőt, mialatt a szépen csordogáló, jéghideg vízzel a kulacsainkat is újra tudtuk tölteni.

Ezt követően ismét jó tempót mentünk, bár az eseménytelen, egyhangú gyaloglás így is fárasztó volt. Könnyedén átkeltünk a majdnem teljesen kiszáradt Cseresnyés-patakon, elértük a béla-réti elágazást, majd az erdőt magunk mögött hagyva már a Nógrád melletti réteken jártunk. Hamarosan feltűnt a lapos fennsíkra épült nógrádi vár, és a Kálvária-domb mellett elhaladva érkeztünk meg a faluba.

A mai túrát a vasútállomás előtti Országos Kékkör információs táblán elhelyezett pecséttel, negyed 6-kor zártuk. Természetesen még vissza kellett jutnunk a Vácon hagyott autónkhoz, melyhez - más lehetőség nem lévén - a vonatozást választottuk. A koszos, meleg, levegőtlen és büdös Bzmot motorvonaton megtett, a késés miatt majdnem 1 órás, azonban mindössze 24 kilométeres utazást senkinek sem kívánom! Persze mi vagyunk a hibásak, miért nem járunk inkább helikopterrel . . .?