Sárvár - Sümeg

Nem indultunk korán Székesfehérvárról, majd autónkat Káldon hagyva, autóbusszal utaztunk tovább Gércére. Ismét a volt Kismackó Élelmiszerboltnál kihelyezett pecsétet használtuk, és 9 óra előtt pár perccel vágtunk neki a mai szakasznak.

A falut egy rövid emelkedőt követően, a focipálya mellett elhaladva hagytuk magunk mögött, kereszteztük a 84-es számú főutat, és hamarosan már a Farkas-erdő "bejáratát" mutató jelképes kapunál jártunk. A kissé leromlott állapotú Rózsáskerti erdészháznál megint pecsételtünk, majd pár száz méter megtétele után Scherg Lőrinc és felesége sírjához tettünk egy rövid kitérőt. Végakaratának megfelelően itt talált végső nyughelyet a bajor származású erdész, Scherg Lőrinc, akinek úttörő szerepe volt a magyar erdőgazdálkodás korszerűsítésében, a Sárvár környéki erdők megújításában.

Az árnyas erdőben, nyílegyenesen vezető aszfaltozott úton jó tempóban haladtunk, csak a Gombaismereti tanösvény tájékoztató tábláinál álltunk meg egy-egy pillanatra. A tanösvény utolsó állomása a Banyafai kirándulóhely, ahol két, 1995-ben kidőlt, mintegy 300 éves tölgy hatalmas törzsének maradványai láthatók. Nevük ("banyafák") a hiedelemvilágból ered, mely szerint ezeknél a fáknál találkoztak szombatonként a seprűnyélen odaérkező boszorkányok.

Újabb néhány kilométer kényelmes gyaloglást követően értünk el a Hidegkúti vadászházhoz, ahol ismét pecsételtünk. A hatalmas tölgyfák alatti padokon kicsit pihentünk, megnéztük a közeli Kisboldogasszony-kápolnát, majd murvás úton folytattuk túránkat.

A jelzés hamarosan bekanyarodott az erdőbe, és a következő elágazásnál úgy döntöttünk, teszünk egy kitérőt a Scherg Lőrinc-kilátó felé. Közben láthattuk a II. világháborúban hősi halált halt vitéz nemes Molnár László repülő hadnagy emlékére állított keresztet, és a kihelyezett tábláról megismerhettük rövid életének történetét. A terep itt sem volt megerőltető, de a néhány kisebb emelkedő és lejtő kellemesen átmozgatta lábizmainkat.

A kilátó az erdő szélén épült, így a legfelső szintjéről szép panoráma nyílik a Kemenesalja, a Kemeneshát, a Púpos-hegy és a Ság-hegy felé, de jól látszik a Somló tömbje is. A szép környezet miatt ismét beiktattunk egy pihenőt, és mivel éppen dél volt, megejtettük az ebédszünetet is. Az Országos Kéktúra nyomvonalába rövidítés nélkül, a korábban már említett elágazásnál csatlakoztunk vissza, hogy egyenes nyiladékokban vezető erdei utakon, időnként derékszögű fordulókat téve haladjunk tovább. Bár egyre sötétebb felhők gyülekeztek, és a távolban időnként az ég is megdörrent, a megközelítőleg 250 éves korában, 1995-ben kidőlt "avasi öreg tölgy" korhadó törzsét azért alaposan körüljártuk, majd a széles Avas-utat elérve Káld felé vettük az irányt.

Az utolsó pár kilométer már csak a monoton gyaloglásról szólt, így igazi megváltásként éltük meg a falu szélső házainak felbukkanását. A mai nap utolsó pecsétje az általános iskolánál került bele az igazoló füzetekbe, ahonnan még egy rövid sétával értük el autónkat. Székesfehérvárra negyed 3 körül indultunk vissza.