Betöltés...

Sárvár - Sümeg

Vártól várig

Szajki erdészház - Ötvös

Teljesítve:   2021. szeptember 10.

Túrakép

Már megszoktuk, hogy ezen a vidéken nem a legjobb a tömegközlekedés, de az már nekünk is sok volt, hogy az utazás megtervezése szinte annyi időt igényelt, mint maga a túra teljesítése! A Sümegig még hátralévő részt egyben túl soknak ítéltük, a két lehetséges kiszállópont (Ötvös, illetve Kisvásárhely) közül pedig az előbbi volt a szimpatikusabb, mert így szinte azonos hosszúságúak lehettek az egyre napra jutó szakaszok. Választásunk azonban újabb problémát okozott, mivel az ötvösi vasúti megállóhely megszűnése miatt áthelyezett pecsét egy autóval és busszal is rosszul megközelíthető helyre, a semmi közepébe került.

Hosszas kutakodás és gondolkodás után végül azt a döntést hoztuk, hogy autóval megyünk Szalapáig, majd onnan autóbusszal Zalaszentgróton keresztül a Szajki tavakig. Így mindössze egy átszállással, és minimális várakozási idővel jutottunk el túránk kiinduló pontjára.

Furcsa volt látni, hogy ezen a koraőszi hétköznapon mennyire kihalt a környék, és az augusztusban tapasztalt nyüzsgésnek már nyoma sincs. Az egyik pihenőpadnál megreggeliztünk, majd 9 óra után pár perccel, az erdészháznál történt pecsételést követően vágtunk neki a túrának.

Miután kereszteztük a Hosszúperesztegről Mikosszéplak felé vezető utat, jobbra fordulva ismét a Csörgető-patak felduzzasztásával létrehozott tavak partján jártunk. Lényeges különbség azonban, hogy amíg az északi tavak szépen gondozottak, nagy vízfelületűek, addig a déli részen a nád és a sás miatt már csak sejtettük a víz jelenlétét. A vadon élő állatok szempontjából valószínűleg mégis ez a természetesebb, és egészen közelről hallottuk egy szarvasbika bőgését, majd egy nagytestű állat csörtetését is. Később az erdőszélen nagy halmokba rendezett iszap egyértelmű jelét mutatta egy folyamatban lévő mederkotrásnak, de nehéz lenne eldönteni, hogy ezzel jót tettek vagy kárt okoztak.

A tavakat magunk mögött hagyva sűrű, jellegtelen erdőben gyalogoltunk tovább, ahol még a beszűrődő napfény melegét sem élvezhettük igazán. A hangulatunk csak akkor vált egy kissé vidámabbá, amikor egy aszfaltozott erdei utat elérve, végre napsütötte részen folytattuk. Újabb nyiladékok és éles fordulók váltakozva követték egymást, majd kiértünk a Bögötét Türjével összekötő keskeny műútra.

A kék jelzés rövidesen visszakanyarodott az erdőbe, hogy vadvédelmi kerítéssel övezett erdőirtások mellett, érdekesnek vagy szépnek nem különösebben mondható újabb kilométereket tegyünk meg. Annak azért örültünk, hogy mostanában nem esett az eső, mert így legalább jó tempóban haladtunk a nem túl régen gléderezett, de azért helyenként még így is bakhátas földutakon.

Már majdnem dél volt, amikor egy jó állapotú, fedett pihenőhelyre bukkantunk az erdőben, ezért úgy döntöttünk megállunk, és eszünk pár falatot. Utunk utolsó harmadának újult erővel vágtunk neki, de a lelkesedés nem a szép tájnak, hanem inkább a cél közelségének volt köszönhető. Hamarosan elértük az egykori ötvösi vasúti megállóhelyre vezető aszfaltozott utat, mely a sínekkel párhuzamosan haladva csatlakozott a 7331-es számú útba.

A kereszteződésben jobbra fordulva haladtunk tovább, de szerencsére csak néhány száz métert kellett az útpadkán gyalogolnunk, hogy elérjük a második, egyben utolsó pecsételő helyet. A mai nap leginkább a nyílegyenes szakaszokról és az éles fordulókról marad emlékezetes, mely utóbbiakból összesen 26-ot számoltam. A tulajdonképpeni túrát 13 órakor befejeztük, de nekünk még további 3 kilométert kellett gyalogolnunk a Szalapán hagyott autónkig.