Sárvár - Sümeg

A túra kezdőpontja tömegközlekedéssel csak Sümegről, és hétvégén naponta mindössze egy buszjárattal érhető el, így az időterv lényegében tőlünk függetlenül állt össze. Vagyis autónkat a sümegi autóbusz pályaudvarnál parkoltuk le, majd a 9.55-kor induló busszal utaztunk tovább Ötvösre. Azonban a kis település nevét viselő bélyegzőhely nem itt található, így még mintegy 2 kilométer gyaloglás várt ránk, hogy a tényleges túrát megkezdhessük.

Végül 11 óra után pár perccel, az igazoló füzetekbe történt pecsételést követően vágtunk neki a mai szakasznak. A kék jelzés árnyas erdőben, jól járható, széles utakon vezetett, és a teljesen sík terep miatt jó tempóban tudtunk haladni. A fák lombja között átszűrődő napsütésben, madárdaltól kísérve élvezhettük a még erőteljesen virágzó akácfák édeskés illatát. A számos magaslesből ítélve vadászterületen jártunk, mégis meglepett bennünket egy termetes szarvasbika, amint tőlünk pár méterre, teljes nyugalommal sétált keresztül a nyiladékon.

Az erdőből kiérve a Gógánfára vezető úton folytattuk tovább, majd déli irányba fordulva, szántóföldek melletti, nyílegyenes földúton gyalogoltunk. Az út menti kisebb fák és bokrok semmilyen árnyékot nem adtak, így a hirtelen jött 30 fok közeli melegben igencsak igyekeztünk, hogy minél hamarabb túl legyünk ezen a nyílt részen.

Egy rövid szakaszon ismét aszfaltozott utat érintettünk, majd arról Mihályfa határában letérve megint mezőgazdasági területen vezető földút következett. Mivel már elmúlt dél, néhány nagyobb nyárfa árnyékában megálltunk pihenni és ebédelni.

Egy óra körül indultunk tovább, és pár perc gyaloglás után már elértük Kisvásárhelyet, ahol a haranglábnál csak a pecsételés idejére álltunk meg. A mindössze pár házból álló települést az új, év elején megváltozott kék jelzést követve, az itt még igencsak kis vízhozamú Marcal folyó hídján áthaladva hagytuk magunk mögött.

A nyílt terepen vezető murvás úton jó tempóban haladtunk, majd árnyas fasorban, egy kiszáradt vízfolyással párhuzamosan folytattuk. Ezen a részen - nagy meglepetésünkre - több olyan fát is láttunk, melyek a hódok nem éppen áldásos tevékenységének nyomát viselték magukon. De a túra legérdekesebb momentuma talán mégsem ez, hanem a Meleg-víz patak felett átívelő keskeny fahídon történő átkelés volt.

A túraút árnyas erdőben kanyargott tovább, és itt már egyértelműen megmutatkozott, hogy új nyomvonalon vagyunk. Helyenként majdnem derékig érő fűben gázoltunk, de voltak olyan részek is, ahol egyáltalán nem láttunk kitaposott ösvényt, és csak a fákra festett jelzések alapján tudtuk, merre kell mennünk. A nyírlakpusztai Tarányi-kápolna közelében egy kicsit el is bizonytalanodtunk, de összességében mégis tetszett az új szakasz.

Az erdős részt magunk mögött hagyva villanypásztorral védett gabonaföldek mellett gyalogoltunk, majd az erdősáv takarásából kiérve már szinte karnyújtásnyi távolságra látszott a kopár hegytetőre épült Sümegi vár. A városba a 7328-as számú mellékúton értünk be, és a mai nap utolsó pecsétjei háromnegyed 4 körül, a vasútállomáson kerültek be az igazoló füzetekbe. Túránk azonban itt nem ért véget, mert - ugyancsak a kék jelzést követve - még elgyalogoltunk az autóbusz pályaudvarnál hagyott autónkhoz.