Betöltés...

Sümeg - Keszthely

Várak és templomok

Sümeg - Zalaszántó

Teljesítve:   2013. július 16.

Túrakép

A szakasz a teljesítését már tavaly is terveztük, azonban csak most, egy rövid hévízi nyaralással egybekötve tudtunk sort keríteni rá. Ezen a részen a tömegközlekedés elfogadható, és igazán nagy távolságok sincsenek, azonban – hogy egyáltalán ne legyünk időhöz kötve - mi továbbra is a jól bevált módszert alkalmaztuk. Azaz autóval elmentünk Zalaszántóra, és az egyik MTSZ-es bélyegzőhely, az iskolával szemközti kis bolt közelében parkoltunk le. Számítottunk rá, hogy nyitvatartási időben nem érünk vissza, ezért a tulajdonképpeni záró pecsétek előzetesen, már reggel bekerültek az igazoló füzetekbe.

Sümegre a 9.23-as autóbusszal mentünk tovább, így a kötelező adminisztrációt nem a vasútállomáson, hanem az autóbusz pályaudvaron, a Somló Volán céges bélyegzőjével ejtettük meg. Még nem volt 10 óra, amikor elindultunk, és mivel a nyári hőségben nem sok kedvünk volt a műút mellett gyalogolni, igyekeztünk minél gyorsabban magunk mögött hagyni a várost.

A jelzés egy éles jobbkanyarral kezdett távolodni a 84-es számú főúttól, majd távvezetékek alatt, poros, köves domboldalon át jutottunk el a vasút vonaláig. A síneket a Sümegi bazaltbánya állomásnál kereszteztük, hogy ismét műúton, és szó szerint nyílegyenesen a Sarvaly erdészház felé folytassuk tovább. A szépen karbantartott háznál a kerítésen elhelyezett, új formájú bélyegzővel igazoltuk, hogy itt jártunk, majd egy rövid kitérőt tettünk a Sarvaly-forráshoz. Sajnos az egykor egészen biztosan szebb napokat látott pihenőnél iható vizet nem találtunk, azonban - akaratunkon kívül - sikerült egy igencsak méretes sikló napozását megzavarnunk. Máig kérdés, hogy melyikünk ijedt meg jobban…

Innen a jelzés továbbra is aszfaltozott, eleinte sík, majd folyamatosan emelkedő erdészeti úton vezetett tovább. Veszprém és Zala megye határát a Sarvaly-gerincnél léptük át, majd jó tempóban ereszkedni kezdtünk. Egy ritkásabb, ám kellemes árnyékot adó erdőrésznél ebédeltünk, és a Tátika megmászása előtt kicsit még pihentünk is.

A Tátikára vezető szakasz egyértelmű csalódást okozott, mivel a nehezen követhető jelzések jórészt gazos, csalános részeken vittek keresztül. A helyzet később is mindössze annyit változott, hogy a félig kiszáradt, békalencsés Fekete-tó utáni részen hatalmas, kidőlt bükkfák törzsein átmászva, bozótok alá hajolva kellett utat törnünk magunknak. Javulás csak a Tátika várának romjaihoz vezető jelzés leágazásától következett be, itt viszont a jócskán emelkedő út nehezítette a haladást. Azonban a várat természetesen nem hagyhattuk ki, és a kis kitérő igazán megérte a fáradságot. Kissé párás volt ugyan a levegő, de jól látszott a Balaton, a sümegi vár, valamint következő úticélunk, a Zalaszántó fölé magasodó sztúpa is.

A meredek kaptató után ereszkedés következett, egészen a Zalaszántó és Bazsi közötti műútig. Ha nincs nálunk GPS, itt egészen biztosan elvétettük volna a kék jelzést, pontosabban annak hiányát, mivel egy elég hosszú szakaszon egyetlen felfestéssel sem találkoztunk. A helyenként majdnem mellig érő fűben csak sejteni lehetett az előttünk járók által kitaposott keskeny csapást, és a helyzet az erdőbe érve sem változott jó irányban. A jelzések ismételten megjelentek ugyan, azonban a gazos ösvény látszólag céltalanul kanyargott, hogy később visszatérjen arra a füves útra, ahonnan korábban leágazott.

A Hermán-tói kőfejtőt elhagyva széles, jól járható, bár az elején keményen emelkedő úton kapaszkodtunk fel a Béke-sztúpához. Itt az árus saját készítésű, és igen szép lenyomatot adó bélyegzőjével pecsételtünk, majd a sztúpa valamennyi szintjének körbejárása után folytattuk utunkat Zalaszántó felé.

A szőlőhegyen tettünk egy kitérőt a Szent Donát kápolnához, ahonnan körbe tekintve még a Meleg-hegy északi ormán magasodó Rezi várának falai is egyértelműen kivehetők voltak. Zalaszántó XIII. századi műemlék templomához öt óra után érkeztünk. Legközelebb innen folytatjuk!