Sümeg - Keszthely

Nem voltunk benne biztosak, hogy a kánikulai melegben előttünk álló mintegy 25 km után, ráadásul az előző napi 40 km kerékpározással a lábunkban még lesz kedvünk buszra várni, ezért a szakasz végpontjára, azaz Keszthelyre elmentünk autóval, és onnan utaztunk vissza autóbusszal Zalaszántóra. A falu közepén lévő megállóból fél 10 előtt indultunk, és mivel MTSZ-es bélyegző van az iskolával szemközti kisboltban is, most sem kellett elgyalogolnunk a Tátika presszóig.

A már ismerős műemlék templomnál, a két nappal korábbi túránk záró pontjánál csatlakoztunk be az Országos Kéktúra útvonalába, majd a műúton tovább haladva magunk mögött hagytuk Zalaszántót. Szerencsére nem volt túl nagy a forgalom, és hamarosan le is tértünk az aszfaltról.

Kissé köves, többnyire árnyas, ám folyamatosan emelkedő, és a vadlesek nagy számából ítélve autóval is rendszeresen használt úton folytattuk, majd 11 óra előtt elértük Rezi szélső házait. A Petőfi utca sarkán található presszó nyitásáig egy kicsit várnunk is kellett, de miután pecsételtünk, egy kávé erejéig még megpihentünk az út szélére kitett padoknál. A falut a szőlőhegyen keresztül hagytuk el, és a jó minőségű aszfaltozott utat most nem szívesen cseréltük fel a gazos, szúnyogoktól hemzsegő erdei ösvényre.

Szerencsére hamarosan leértünk a Gyöngyösi csárdához, ahol megkerestük Vak Illés és Kőkes Pista (más források szerint Bognár Jóska) egykori betyárok sírját, majd a Kéktúra pecsét oszlopának tövében rövid, ló simogatással egybekötött pihenőt tartottunk.

Innen ismét egy aszfaltos szakasz következett, majd elhaladtunk egy régi zsidó temető mellett, és poros úton, egy éppen aratás alatt lévő gabonatábla szélén folytattunk utunkat. A fülledt melegben nem esett jól a viszonylag nyílt terepen gyalogolni, de amikor a kék jelzés – a térkép alapján eléggé indokolhatatlan módon – hirtelen kanyarral bevezetett az erdőbe, és az út nehezen követhető, alig jelzett ösvénnyé változott, még a port is visszasírtuk.

Megmásztunk egy emelkedőt, hogy utána leereszkedhessünk a ma már Hévízhez tartozó, egregyi Árpád-kori templomhoz, ahol – miután a szép kis templomot kívül-belül körbejártuk – pár perces pihenőt is tartottunk. Innen megint az aszfalton folytattuk, de ez már annyira nem is volt meglepő, sőt tudtuk, hogy egészen a keszthelyi vasútállomásig nem is számíthatunk másra.

Nem voltunk időhöz kötve, ezért Hévíz főterénél tettünk egy pár perces kitérőt a közelben lévő szállásunkra, hogy hűtött vizet tegyünk a kulacsokba, és a rekkenő hőségben egy kicsit felfrissítsük magunkat. Ezt követően – a kötelező pecsét miatt - elgyalogoltunk az autóbusz állomásra, majd a Hévízi-gyógytavat félig megkerülve, a kerékpárúton hagytuk el a várost.

Ezen a szakaszon jórészt árnyékban haladhattunk, majd a 71-es számú főút most épülő csomópontján átvágva hamarosan beértünk Keszthelyre. Tettünk egy sétát az impozáns Festetics-kastély parkjában, majd a nyüzsgő sétálóutcán, a szépen felújított Fő téren, és a girbegurba kis utcákon át jutottunk el a Helikon parkba.

Itt aztán letértünk a kék jelzésről, hogy a vasútállomás pénztárában igazolhassuk a mai szakasz teljesítését. Hévízre fél 6-kor indultunk vissza.