Városlőd - Zirc

A hétvégi hidegfront hozott egy kis felüdülést a kánikulában, és ezt kihasználva gyorsan be is iktattunk egy újabb túraszakaszt. A kiindulópont ismét Zirc volt, ahonnan a 7 órakor induló autóbusszal utaztunk tovább Bakonybélre. Gyors pecsételés a Gerence Fogadónál, és 8 órakor már úton voltunk a Kőris-hegy felé.

A jelzés először a Kisszépalmapusztára vezető aszfaltozott úton haladt, majd nem túl meredeken ugyan, de szinte folyamatos emelkedéssel a kellemesen hűvös bükkerdőben folytatódott. Itt a már szinte megszokott "akadálypálya" következett: az úton keresztbe dőlt hatalmas fákon történő átmászás, esetenként átbújás vagy kikerülés. Néhol a magas aljnövényzet, a gazzal benőtt út is nehezítette a haladást, de ettől eltekintve viszonylag kellemes volt a terep. Komolyabb emelkedők csak a Kőris-hegy csúcsa alatt, az aszfaltozott út kanyarulatainak levágásánál következtek.

Mindezek ellenére – számunkra is meglepő módon – hamarosan már a radarállomás kerítésénél álltunk, hogy a mai nap második pecsétje is bekerüljön az igazoló füzetekbe. Tudom, a hatalmas fém állvány és a tetején található "focilabda" nem éppen a természet szülötte, azonban mégsem éreztem azt, hogy a radarállomás megépítésével tönkretették volna a hegyet. Ráadásul szerintem a fehér gömb alig zavarja a Kőris-hegy környező völgyekből látható összképét.

A Kőris-hegy 709 méter magas csúcsán álló Vajda Péter kilátóról természetesen mi is körbetekintettünk, azonban a felhős ég, a párás levegő és a szórt fény miatt csak sejteni lehetett a távolabbi településeket, és a táj sem mutatott túlságosan sokat magából. Így rövid pihenő után meg is kezdtük az ereszkedést.

Az út meredeken lejtett, és hamarosan ismét elértük a kisszépalmapusztai műutat. Azonban a kék jelzés rövidesen bekanyarodott az erdőbe, ahol egy vadvédelmi kerítéssel párhuzamosan, a kisebb gödrökben, keréknyomokban megmaradt tócsák, sással benőtt, békanyállal borított pocsolyák között vitt tovább. Itt egy kidőlt fa miatt majdnem elvétettük a helyes irányt, azonban a GPS ismét segített. A Szépalmapusztára vezető, dimbes-dombos rétek és legelők között kanyargó murvás útról visszatekintve a Kőris-hegy kellemes látványa tárult elénk.

Szépalmapusztához érve a kék jelzés ismét aszfaltozott úton haladt, így - kicsit gyorsítva a tempót - fél 1 körül már Borzaváron voltunk. A pecsételő helyként is funkcionáló Oázis presszó nyitvatartási ideje (16-tól 21 óráig) egyáltalán nem kedvez a túrázóknak, így a Polgármesteri Hivatalban próbáltunk bélyegzőt szerezni. A nagyon készséges jegyző úrtól ezt meg is kaptuk, sőt szignójával igazolta a lenyomat valódiságát!

A faluvégi buszmegállónál lévő padnál tartottunk egy rövid pihenőt, hogy újult erővel vághassunk neki a Zircig tartó pár kilométeres szakasznak. Az erdő itt is tartogatott meglepetést a számunkra: egy lejtős szakaszon a víz annyira alámosta az erdei utat, hogy egy hatalmas lyuk tette lehetetlenné a kék jelzésen történő továbbhaladást. Emiatt rövid kitérőre kényszerültünk, de legalább csemegézhettünk az érett erdei málnából!

Zircre beérve kicsit nézelődtünk a Rákóczi tér parkjában, készítettem pár felvételt a Ciszterci Apátság és Monostor épületéről, majd a vasútállomás felé vettük az irányt. Az arborétumot kihagytuk, hiszen annak bejárása több órás időtöltés, a Bakonyi Természettudományi Múzeum pedig hétfőnként nincs nyitva. A vasútállomás pénztárában megkaptuk az MTSZ-es pecsétet, és 15 óra körül indultunk vissza Székesfehérvárra.