Zirc - Bodajk

A hosszú hétvége ellenére sem akartunk túlságosan távoli túrát, ezért úgy döntöttünk, folytatjuk a bakonyi szakaszt. Egészen pontosan a Zirc és Csőszpuszta közötti részt szemeltük ki magunknak. Az ünnepnapok miatt a közlekedés ismét nem volt egyszerű: autóval mentünk Várpalotáig, majd onnan autóbusszal – egy veszprémi átszállást beiktatva – Zircre.

A vasútállomáson megkaptuk az MTSZ-es bélyegzőt, és negyed 10 előtt már a Nagyesztergár felé vezető, elég tisztességesen emelkedő aszfaltos utat róttuk. Egy mellékutcán hagytuk el a falut, majd kellemes, enyhén lejtős erdei út következett. Ennek azonban viszonylag gyorsan végeszakadt, és mire leértünk a völgybe, az ösvényt helyenként már csak sejteni lehetett. Derékig érő gazban, néhol pocsolyákat, dagonyákat kerülgetve araszolgattunk előre.

Ez a szakasz később is tartogatott meglepetéseket, mert vagy a jelzés tűnt el hirtelen mellőlünk, vagy olyan kanyarokat írtunk le – látszólag értelmetlenül – az erdőben, hogy GPS nélkül, csupán térképre hagyatkozva nem lett volna egyszerű errefelé túrázni. Szerencsére a Gaja-patakon viszonylag könnyen át tudtunk kelni, és Bakonynánáig már csak a sárral kellett helyenként komolyabban megküzdenünk. Végül különösebb galiba nélkül leértünk a faluba, viszont az is igaz, hogy közben szinte semmi szép látnivaló nem akadt!

Bakonynánán pecsételtünk a kocsmában, majd indultunk a Római fürdő felé, ahol az első pihenőt terveztük. Ezt az utat - nem a Kéktúra keretében - már korábban is bejártuk, most mégis egy teljesen más képet mutatott. Az elmúlt időszakok viharjai szinte teljesen letarolták a kiépített pihenőhellyel szemközti hegyoldalt, és a "rendrakás", azaz a megmaradt fák kitermelése miatt a kék jelzés éppen le volt zárva. Így csak a patakon átkelve tudtuk megközelíteni a Gaja szurdokvölgyét, ahol a piknikezők tömegével kellett szembesülnünk. Engem kifejezetten zavart, hogy a sok embertől szinte alig lehetett egy normális fényképet készíteni, a zajongás elnyomta még a patak csobogását is, és a völgyet teljesen beterítette a tűzrakóhelyek füstje. Szerencsére egy kidőlt fa törzsén ülve tudtunk pihenni egy kicsit, de hamarosan inkább Jásd felé vettük az irányt.

Az út továbbra is a Gaja-patak völgyét követte, és végre sikerült normális tempóban haladnunk. Egy rövid időre még megálltunk a Szentkútnál, majd bementünk Jásdra, hogy pecsételhessünk. Mivel a Bisztró 15 órai nyitásáig már csak mintegy 20 perc volt hátra, úgy döntöttünk, inkább megvárjuk, és nem keresgélünk más lehetőség után.

Így viszont a túra legvégét már nem lazsálhattuk el, hiszen Tésről csak egyetlen busszal utazhattunk vissza Várpalotára, azt mindenképpen el kellett érnünk. Közben persze még felkapaszkodtunk a Tési-fennsíkra, amit némiképp megnehezítettek a kék jelzésen keresztbedőlt fák. Végül olyan jól sikerült a hajrázás, hogy nem is a faluban, az Erdei büfénél pecsételtünk, hanem továbbmentünk egészen az Alba Regia Barlangkutató Állomásig.

Négy óra után a mai nap utolsó pecsétje is az igazoló füzetekbe került, és még mi vártunk jó negyedórát a buszra. Várpalotáról Székesfehérvár nem nagy távolság, így fél 6 körül már otthon voltunk.