Zirc - Bodajk

A mai túraszakasz ismételten bebizonyította, hogy – különösen hétvégén – meglehetősen problémás a tömegközlekedés a bakonyi települések között. Ezért minden igyekezetünk ellenére csak úgy tudtuk megszervezni a mai napot, hogy lemondtunk a tési szélmalmok megtekintéséről. Ettől függetlenül Székesfehérvárról így is el kellett indulnunk a 6.20-as várpalotai autóbusszal, bár ennek köszönhetően – átszállással együtt – negyed 8-kor már Csőszpusztán voltunk.

Rövid gyaloglást követően elértük az Alba Regia Barlangkutató Állomás épületét, ahol az igazoló füzetekbe bekerültek az első pecsétek. A változatosság kedvéért nem az MTSZ-est választottuk, inkább a barlangkutatók érdekes és szép rajzolatú bélyegzőjét használtuk. Az Állomáson található kiállítást azonban – a kedves invitálás ellenére – az időhiány miatt ugyancsak ki kellett hagynunk.

A Barlangkutató Állomás mögötti, Szápár felé vezető országútról letérve a széles földút eleinte a fennsíki rétek mellett, majd egy erdőirtáson keresztül haladt, és rövid időn belül már a Hamuháznál jártunk. Az egykori vadászház kissé elhanyagolt képet mutatott, és semmi nyomát nem láttuk annak, hogy manapság használatban lenne.

A viszonylag kis távolság ellenére is úgy döntöttünk, nem érdemes kitérőt tennünk Csikling-vár maradványaihoz, inkább tempósan folytattuk utunkat Kisgyón irányába. Hamarosan már a Tűzköves-völgy peremén futó ösvényen ereszkedtünk lefelé, majd az Erdei Szentélynél kiértünk a makadám útra. A terep eddig is könnyű volt, mégis jól esett a széles úton gyalogolni, mert az aranyvesszővel helyenként szinte teljesen benőtt korábbi szakaszon (szó szerint) nyakig virágporosak lettünk.

Pár perc alatt elértük a 70-es évek elején bezárt Kisgyónbánya egykori központját, amire napjainkban már csak a Bányászemlékműből, valamint egy ütött-kopott és hiányos feliratból lehet következtetni. A gesztenyefák határolta egykori parkot megkerülve aszfaltozott útra kanyarodtunk, amely békalencsés tavacska mellett elhaladva vezetett le a Kisgyón Természetbarát Telepre. A Gyöngyvirág kulcsosházon büszkén virított az Országos Kéktúra Bélyegzőhely tábla, azonban sem a villanyóra szekrényben, sem a mellette elhelyezett kis dobozban nem találtunk bélyegzőt. Még szerencse, hogy a sportpálya melletti Bakancsos Büfé éppen nyitva volt, és a jégkrémek mellé "nyalókát" (öntapadós bélyegző lenyomatot) is kaptunk. Mindenesetre nagyon furcsának találtuk, hogy a Gyöngyvirág kulcsosházat fenntartó turisztikai egyesület mintegy sajátjaként kezeli az egyébként védett helyen, biztonságosan kint hagyható bélyegzőt, és nem gondoskodik kellőképpen a lenyomatok elérhetőségéről sem.

Rövid kisgyóni pihenőt követően nekivágtunk a mai szakasz egyetlen említésre méltó emelkedőjének, ami nem volt ugyan megerőltető, viszont látnivalókban sem igazán bővelkedett. Amint azonban az út bal oldaláról eltűntek az erdők, a réteken keresztül szép kilátás tárult elénk Bakonycsernye és Mór felé is. Az erdőszélen, majd egy széles, füves nyiladékon vezető földút a mai nap eddigi legkellemesebb része volt.

Aztán elértük az Isztimér feletti földeket, és az erősen tűző napon igyekeztünk minél gyorsabban túl lenni ezen a meglehetősen poros szakaszon. Szerencsére a kék jelzés rövidesen jobbra, a Burok-völgy felé fordult, és fenyves erdőben folytattunk utunkat. Az ösvény a meredek falú völgy peremén kanyargott, azonban mégsem láthattunk belőle szinte semmit, mert a sűrű növényzet miatt nem találtunk egyetlen kilátópontot sem.

A völgy peremét magunk mögött hagyva ismét egy füves, kellemesen ereszkedő rész következett, majd a páskomot szántóföldek váltották fel. Ekkor már közvetlenül Bakonykúti határában jártunk, azonban a falu házait takarta az erdő, csupán a templomtorony sejlett fel néha-néha a fák között.

A település szélső házait elérve kellemes meglepetésben volt részünk: még a gyalogosan érkező túrázókat is köszöntötte itt egy fából készült helységnévtábla! Persze az egész falu nagyon rendezett, számos igényesen felújított parasztházzal, mindenfelé füves, parkos területekkel, fából készült szobrokkal, virágtartókkal és padokkal.

A buszforduló információs táblájánál található bélyegzővel igazoltuk a szakasz teljesítését, és örömmel konstatáltuk, hogy igen jól haladtunk, hiszen már 13 óra előtt beértünk Bakonykútiba. A mai nap azonban ezzel nem ért véget, hiszen még haza is kellett jutnunk Székesfehérvárra. Ehhez azonban a 13.15-ös autóbusszal először elmentünk Isztimérre, hogy a tűzoltószertár melletti fa árnyékéban töltött egy órás várakozás után – ugyanazzal az autóbusszal! – végre hazaindulhassunk. Szerencsére 3 óra után már a lakásban voltunk, és a mai túránkkal teljesítettük a Bakonyt.