Zirc - Bodajk

Székesfehérvárról a 8.40-kor induló autóbusszal utaztunk túránk kiindulópontjára, Bakonykútiba. Jöttek az öcsémék is, csak ők nem Bodajk, hanem Tés felé vették az irányt.

Gyors pecsételést követően fél 10-kor indultunk el, de mivel az út hamar az erdős részre ért, a faluból szinte semmit nem láttunk. A terep lehetőséget biztosított a tempós gyaloglásra, azonban a jelzés meglehetősen hiányosan volt felfestve. Bakonykútipusztánál a megérzés még segített, kicsit később azonban már a térképet is elő kellett vennünk. Itt még cserjés, helyenként köves részen vitt az utunk, de a Bogrács-hegyet elhagyva egyre jellegtelenebbé vált a táj. Már kezdtük nagyon unni a sok vadvédelmi kerítést, mire a Fehérvárcsurgói-víztározó közelébe értünk. Itt rövid pihenőt tartottunk, majd lesétáltunk egészen a vízig.

A víztározó, különösen a gát egy szakasza egészen biztosan emlékezetes marad számunkra, mivel háromszor is sikerült teljesítenünk. Első alkalommal nem figyeltünk eléggé, azért egy rövid szakaszt átvágva úgy értük el az Országos Kéktúra Bodajk felé vezető részét, hogy kimaradt a pecsételés. Még időben észleltük a hibát, így gyorsan megfordultunk, és a kék jelzésből egyetlen métert sem kihagyva visszamentünk a Csali büféhez. Pecsételtünk, majd ismét Bodajk felé vettük az irányt. Azonban a gáton, már majdnem a zsilipnél, ismét vissza kellett fordulnunk. Ugyanis – még épp időben – észrevettem, hogy a fényképezőgépem a büfében felejtettem. Irány vissza, de szerencsére a büfés hölgy eltette a gépet. Na, ekkor már harmadszor jártunk a gáton, de mivel nem tudtuk megbecsülni, hogy mennyi idő alatt érünk a mai napi célunkhoz, és a buszt nem szerettük volna lekésni, ettől kezdve elég erős tempót mentünk.

A fehérvárcsurgói szőlőhegyen szinte csak átrobogtunk, és nem álltunk meg a "Rutya fesztivál"-on sem, pedig a hangosbemondó épp akkor kívánt jó étvágyat az elkészült ebédhez.

A Gaja-patak völgyében sem töltöttünk túl sok időt, nem mertünk megkockáztatni semmiféle kitérőt. Az viszont egészen biztos, még vissza fogunk jönni, hogy minden érdekes helyet és tárgyat megnézzünk. A völgy végéből elég fárasztó, de szerencsére rövid kaptatóval értünk át a gerincen, hogy a sípálya meredek lejtőjén leereszkedjünk Bodajkra. A városban sem tettünk kitérőt, utunkat egyenesen a Bodajk-Csókakő vasúti megállóhelyen lévő pecsét felé vettük. Épp végeztünk a bélyegzéssel, mikor telefonáltak az öcsémék, hogy ők is beértek Tésre.

Innen már csak 1-2 kilométer volt hátra a 81-es főúton lévő buszmegállóig, ezért lassítottunk a tempón, hiszen a 17.23-as buszig még bőven volt időnk. Percekkel később kiderült, hogy ha sietünk, az előző buszt is simán elértük volna. De nem aggódtunk különösebben, és kb. 1 óra várakozás után, az előzetes terveinknek megfelelően érkeztünk vissza Székesfehérvárra, hogy másnap folytassuk.